A Nia és én
Kasza Anita vagyok, végzettségeim tekintetében közgazdász, vegán szakács, aerobik és Nia oktató. Gyakorlatilag Hajdúszoboszolón üzemeltetek egy panziót, a családomnak kreálok teljes értékű, kizárólag növényi eredetű ételeket napi szinten, 2017. október 15-én futottam le életem első maratonját, és most kezdek Nia órákat tartani.
2017 júniusában az Alsóörsön megrendezett Everness Fesztiválon találkoztam először a Niával. És ez az egyetlen találkozás elég volt. Akkor ott helyben, varázsütésszerűen teljesen magával ragadott. Mind testileg, mind lelkileg teljesen megmozgatott. Egyetlen óra Nia tánc elegendő volt ahhoz, hogy tudjam, én ezzel szeretnék foglalkozni, és meg szeretném ismertetni másokkal is ezt a varázst. Így az óra végén odamentem az oktatóhoz, és megkérdeztem, hogyan és hol tudom ezt a tudást magamévá tenni. Aztóta is tartom vele a kapcsolatot, mert időközben jó barátnőm lett, és ha időm engedi, látogatom az óráit Budapesten. Mint kiderült megvan hozzá az előképzettségem, mivel aerobik sportoktatói végzettséggel már rendelkezem. Gyermekeim születése előtt pedig kifejezetten koreografált órákat, dance step és dance aerobik órákat tartottam Budapesten. (A Nia azonban ezeknél sokkal egyszerűbb.) Amire szükségem volt, az csupán egy egy héten keresztül tartó tanfolyam, ahol a Nia Technikára specializálódva fehéröves Nia oktatóvá válhatok. Magyarországon jelenleg nincs senki, aki Nia oktatók részére fehéröves képzést tartana, ezért szét néztem a lehetőség közül, hol is tanulhatm meg ezt a technikát. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy Budapest-Hamburg között közlekedő repülőgépen ülök, amely szó szerint elrepített a Nia világába. Egy hét leforgása alatt megtanultam az alapokat, rengeteg segédanyagot kaptam, és azóta is folyamatosan gyakorlom a technikát és fejlesztem önmagam. És ha időm engedi, az itthoni folyamatos gyakorlás mellett Budapesten látogatok Nia órákat.
Mi a Nia?
A Nia Technikát sokan holisztikus fitneszirányzatnak nevezik, azonban szerintem sokkal több ennél. A New York Times ezt írta róla: „Kalandos utazás a fitnesz és az érzelmek világába. A Nia egyszerűen lehengerlő.” Én azonban leginkább a test és a lélek táncának szeretem nevezni. Egy aerobikos múlttal rendelkező, sokat tapasztalt amerikai házaspár a megalkotója: Debbie és Carlos Rosas. Mozgásanyagát tekintve megtalálhatók benne különféle táncos elemek a modern tánc, a jazz tánc, a duncan tánc világából, valamint tartalmazza a Tai Chi, a Tae Kwon Do és az Aikido harcművészeti elemeit is. Különösképp említést érdemelnek azonban a spirituális öngyógyító tehnikák, amelyeket a Nia alkalmaz.
Az alábbi szöveget a Niáról – amely nagyon elnyerte tetszésem – egy kedves ismerősömtől kapott angol írásból fordítottam:
„A társadalom elvárja tőlünk, hogy „normálisan” viselkedjünk. A Nia elhív, hogy légy szabad! Az emberek azt követelik tőlünk, hogy nőjünk már fel végre. A Nia elhív, hogy újra játsszunk, mivel hatalmas nyomás nehezedik ránk a mindennapokban. A legtöbb esetben el kell rejtenünk az érzéseinket, mert mások nem látják őket szívesen. A Nia elhív, hogy légy a valódi, egyedi önmagad újra. Biológiából megtanultuk, hogyan működik a testünk. A Nia elhív, hogy ne csupán működj a testedben, hanem élj, érezz és légy jelen benne! Tudjuk, hogy az alkohol, a drogok és a cukor milyen érzeteket képesek kiváltani belőlünk. A Nia megmutatja, hogy saját legbelső érzéseink, mozdulataink milyen varázslatos érzeteket képesek kiváltani. Pont azokat, amelyekre szükségünk van egy teljesebb élethez!”
Mi fog történni az én Nia órámon és milyen felszerelés szükséges?
Mottóm egyezik a Nia üzenetével: „The joy of movement”, azaz a mozgás öröme!
Egyszerű koreográfiát építék a legkülönfélébb zenékre, melyben ötvözöm a nőies, lágy mozdulatokat a különféle harcművészetekből származó férfias, keményebb elemekkel.
Neked pedig semmi mást nem kell csinálnod, csak élvezd a mozgást és légy önmagad! Semmit nem kell pontosan ugyanúgy csinálnod, ahogyan én. Én csupán egy irányt mutatok, de te teszed teljessé a saját mozgásod, ha úgy tetszik, akár teljesen másképpen is, mint ahogy én csinálom! Itt semmit sem lehet rosszul csinálni. Például az óra folyamán akkor végzed a táncot a talajon ülve vagy fekve, amikor a kedved tartja. (Emlékszem, a hamburgi fehéröves Nia képzésen a mozdulatok felét a talajon fekve végeztem.)
A mozdulatokat kondíciótól függően több szinten is lehet végezni, erre mindig mutatok ajánlást, így ugyanúgy ajánlott a Nia egy teljesen mozgásszegény életmódot folytató vendég részére, vagy akár idősebb vendég részére, mint egy maratonistának.
Egyetlen ajánlásom van csupán az óráimhoz: Olyan ruhát vegyél fel, amiben tényleg TE önmagad vagy, amiben a legjobban élvezed a mozgást, legyen az akár egy bő melegítőnadrág, vagy akár egy rugalmasabb miniszoknya. J Cipőre és zoknira nem lesz szükséged, mezítlábas mozgásról van szó.
Utazásom a Nia világába elkezdődött. Gyere, tarts velem az út hátralévő részében! Várlak szeretettel!
Kasza Anita
További részletek a plakátra kattintva: