Mozgásszegény életmódot folytatok, ülőmunkát végzek. Sajnos egyre túlsúlyosabb vagyok. Tudna tanácsolni valamit, ami elősegítené a fogyásomat? – Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Két megoldásban gondolkodhatunk alapvetően: vagy kevesebb kalóriát visz be a táplálék útján, mint amit 24 órán belül eléget, ez lenne a passzív megoldás, az aktív pedig, hogy elkezd mozogni, akkor pedig várhatóan az „égetés” meghaladja majd az akár magasabb kalóriabevitelt.
Első esetben -a nyári hónapokra tekintettel- elsősorban az étrend könnyed átalakítását javasolnám, helyezze előnybe a zöldségeket és a gyümölcsöket, hagyja ki a cukrot, meg pl. liszttel készülő ennivalókat. Naponta legalább 5-6 alkalommal vigyen be táplálékot, minél kisebb adagokban. És igyon sok szénsavmentes vizet, napi 3-4 litert, legalább. A második megoldás a rendszeres mozgás lenne, mozgás, itt elsősorban a rendszeresség és az egyenletes, de nem rendkívüli megterhelés fokozatos bevezetése lenne a cél. Pl. napi fél-egy óra séta, amiből pár hét után lehetne kocogás, majd futás is, gyakori pihenésekkel, ha szükséges.
Nagyon fontos mindkét lehetőség esetén, hogy örömöt okozó foglalkozássá váljon lassan, ne egy kínkeserves megterhelésként élje meg, ezért nagyon fontos, hogy olyan megoldást/megoldásokat válasszon, amelyek az Ön számára „testhezállóak”.
Forrás: Webbeteg